Bérlakások és kávéház lesz a régi barcsi SZTK helyén

Barcs Város Önkormányzata még 2020-ban adta el a VAR-ATT Kft.-nek a régi rendelőintézet épületét, nem sokkal rá a hozzá tartozó régi kazánházat is. A cég megkezdte az átalakítást, azóta már több falat is kibontottak, épületrészeket távolítottak el és teljesen kiürült a belső tér. Egy jó ideje azonban áll a munka, nem látni mozgolódást az épület körül.

Szerkesztőségünk megkeresésére Varga Attila, a cég tulajdonosa elmondta: jelen pillanatban a kiviteli tervekre várnak, az építési engedélyt már a tavalyi évben megkapták, és amit az utolsó hivatalos dokumentum is az asztalra kerül, indulhat a munka. A tulajdonos hozzátette: 26 bérlakást fognak kialakítani, kávéházat és egy közösségi teret, továbbá a lakásokhoz tartozó parkolókat is ki fognak alakítani az épület vonalán végig. A tervek szerint 2023 végén már elfoglalhatják az ingatlanokat a bérlők, addig azonban még nagyon sok munka van hátra, hiszen fel kell húzni egy újabb emeletet az épületre és a függő folyosókat is ki kell még alakítani, ami – ha minden a tervek szerint alakul - még ebben az évben elkészülhet.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!