Benépesült a kastélyosdombói Esélytábor

Megkezdődött a táboroztatás Kastélyosdombón a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet helyi telephelyén. A térség hátrányos helyzetű diákjai közül 22 gyermek kapott felejthetetlen élményt az első héten.
 

„A szervezet Kapaszkodó programja országszerte húsz helyszínen több mint háromezer hátrányos helyzetű gyermeket támogat rendszeresen családok átmeneti otthonain, biztos kezdet gyerekházain, tanodáján, jelenlét pontjain és krízisközpontjain keresztül” – írták a sajtótájékoztatóban. Az online oktatás támogatása után, a nyár folyamán, több ezer gyermek táboroztatását segíti országos intézményhálózatának munkatársaival a karitatív szervezet a Kapaszkodó programján keresztül.
Lehel László elnökigazgató elmondta a nyílt nap alkalmával, hogy a tematikus hetek nemcsak tanulásnak és fejlesztőfoglalkozásnak adnak helyet, hanem élményeknek is. Az első héten a robotika volt a főszereplő, de találkoztak a gyerekek Berki Krisztián olimpikonnal, aki a kitartás és szorgalom fontosságáról is beszélt, a szigetvári hagyományőrző várvédőkkel és fegyverbemutatóval, előadóművészek vidám megmozgatós programjával, volt solymász, reptettek héját és drónt is, programoztak és építettek robotokat, no és a fürdőzés sem hiányzott az élmények sorából. A jövő héten újabb csoport érkezik Kastélyosdombóra, ők a zenei tábor résztvevői lesznek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!