Beköltöztek a fertőződéssel érintett részlegre a gondozók Barcson

Öt fő tartózkodik kórházban a Barcsi Szociális Központ koronavírus-fertőzéssel érintett részlegéből, közülük többen a fertőzéstől független betegség miatt kerültek fekvőbeteg ellátó intézménybe. 

Egy kórházban ápolt személyről azt sem tudni még, hogy fertőződött-e, a PCR teszt eredményére várnak. Az idősotthon 39 lakóját szűrték az egyik részlegen, közülük az első tesztek eredményei alapján 26 főnél mutatták ki a fertőzést, négyen kórházban vannak, nem feltétlenül a fertőzésből kifolyólag. Négy fő eredménye negatív lett, hét idősotthoni lakó – köztük egy kórházban ápolt beteg – eredménye még nincs meg. Két esetben ismételt mintavételt rendeltek el. Időközben a részlegen dolgozók inkább beköltöztek az intézmény érintett részére és a fertőződések lecsengéséig bent is maradnak, folyamatosan biztosítják a szakszerű ellátást. Az intézményben szigorú elkülönítést alkalmaznak, sem a dolgozók, sem a lakók nem érintkeznek a koronavírussal sújtott részleg dolgozóival. Koós Csaba polgármester megkeresésünkre arról számolt be, hogy a lakók és a dolgozók egészségi állapota kielégítő, sűrű testhő mérések és fokozott figyelem mellett zajlik a munka. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!