Barcson is megünneplik a Magyar Kultúra Napját

Idén a Barcsi Városi Könyvtárban tartják meg a Magyar Kultúra Napját, 2022. január 21-én 17 órától. A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Sziács Lászlóné, a könyvtár vezetője szerkesztőségünknek elmondta: a január 21-én 17 órakor kezdődő városi ünnepséget Koós Csaba, Barcs Város polgármestere nyitja meg, a rendezvény során fellépnek a barcsi Vikár Béla Művészeti Zeneiskola növendékei, Brusszelné Petrakovics Ilona felkészítésével és a Kávészünet Zenekar. A rendezvényen való az orrot és szájat eltakaró maszk viseléséhez kötött.

fotó: hegylakomagazin.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!