Barcsiak a regionális fúvószenekarban

Egy hetes munka zárásaként, tegnap koncertet adott a Dél-dunántúli Regionális Mini Fúvószenekar a Marcali Béke Parkban. A csapatot az idei évben barcsi diákok is erősítették.
 

A Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar gyermek-ifjúsági, vagyis "mini" tábora Marcaliban július 12-én kezdte meg munkáját. Szehágel Balázs, a Barcsi Fúvószenekar karnagya megkeresésünkre elmondta, hogy 6 barcsi gyerkőc vesz részt aktívan ebben a táborban. A gőzerővel zajló próbák közé egy kis szabadidős foglalkozás is befér néha. pl. foci, csapatépítés, vagy épp strandolás, igaz előtte felléptek a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. A picik táborzárása is hangverseny volt, mégpedig a tábornak helyet adó Marcali, Béke Parkjában, Kerekes Béla és Vörös István vezényletével. Ám, a Dél-dunántúli Regionális Fúvószenekar, vagyis a felnőttek is koncerteznek, legközelebb Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában lépnek fel, július 23-án.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!