Barcsi szervezetek is várják az 1%-os felajánlásokat idén is

Új nevek is felkerültek a NAV azon listájára Barcsról, amelyeknek adhatják a magánszemélyek az 1 %-ot. A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása előtt érdemes megnézni, hogy az adott szervezet jogosult-e a 2019-es esztendőben a felajánlások fogadására.

Barcsról 27 civil szervezet, köztük sportegyesületeket, iskolai, óvodai és kollégiumi alapítványok, valamint az életmentést is segítő szervezetek alapítványai, így a tűzoltó egyesület és a mentől alapítványának is adható az 1%. Támogathatják a felajánlók a művészeti képzést és az állatvédő szervezetet is. A tavalyi felajánlásokból az intézmények alapítványai százezer és félmillió forint körüli összegekhez jutottak, a művészeti egyesületeket támogatták legkevésbé a barcsiak. A Barcsi Mentő Alapítvány az egyeik csúcstartó 2018-ból több mint 700 ezer forintot gyűjtött az 1%-okokból, míg az állatvédelemre 1,2 millió forintot gyűjtött ugyanebből a forrásból a helyi egyesület. A BVSE 200 ezer forinttal gazdagodhatott, de a szakosztályok egyesületeit is többen külön támogatták. A támogatható szervezetek listáját itt találják meg: https://adatbazisok.nav.gov.hu/php/egyszaz/tmp/2019-re_regisztralt_civil_kedvezmenyezettek_20190201.pdf

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!