A barcsi központú választókerületben is előválasztás lesz

Hivatalosan is bejelentette a Demokratikus Koalíció, hogy Remes Gábor barcsi tanárt, önkormányzati képviselőt indítja a nyár végén esedékes előválasztáson. 

A DK jelöltje szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlésében a választókerület zöld értékeinek felkarolása mellett a tehetséges, de szegényebb sorból származó diákok lehetőségeinek kibővítését is említette. „Biztosan indulok az előválasztáson” – ezt korábban Ander Balázs jobbikos képviselő nyilatkozta rádiónknak. A Jobbik alelnökeként is dolgozó politikus jelöltségét pártja hivatalosan még nem jelentette be. A jelölteket folyamatosan jelentik be szervezeteik. Az előválasztásban megegyező hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd ) közös közlése szerint az előválasztáshoz szükséges induláshoz is ajánlásokat kell gyűjteniük majd a jelölteknek, az előválasztáson az egyéni képviselőjelölteknél ez 400, a miniszterelnök-jelöltek esetében 20 ezer ajánló aláírást jelent. A jelöltként indulóknak a választás előtt nyilatkozniuk kell arról, hogy mandátumszerzés esetén melyik párt frakciójában szeretnének dolgozni. A felügyeletet végző szervezetről annyit közöltek, hogy „Az előválasztás lebonyolítására a szervező hat párt a napokban felállítja az Országos Előválasztási Bizottságot.” 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!