Az utolsó napokra is jutott oltakozó Barcson

Hétfőn 23, szerdán 80, péntek 107 fő jelent meg a barcsi oltóponton, így összesen, a három hét során 1780 személynek adtak be koronavírus elleni vakcinát.

November 22-én indult az országos oltási kampány, melynek során az ország 101 kórházában és a szakrendelőkben is, előzetes regisztráció nélkül várták az oltakozni vágyókat, naponta 7 és 19 óra között. Mint arról mi is beszámoltunk,  az oltási akcióhét valóban sokat segített az átoltottságon, már az első héten 1192 embert oltottak be csak Barcson, de mindenhol nagy volt az érdeklődés, így meghosszabbították az oltópontok elérhetőségét. Egy héttel, majd egy újabb héttel. Az elmúlt héten azonban már csak három nap, hétfőn, szerdán, és pénteken lehetett élni a lehetőséggel. Dr. Kisimre László, főorvos igazgató szerkesztőségünknek elmondta, hogy még az utolsó napokon is volt érdeklődés. Most 210 embert oltottak be. Hozzá tette, igazán nagy öröm, hogy közel négyszáz ember a barcsi oltópont megnyitásának köszönhetően döntött úgy, hogy felveszi a védőoltást.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!