Az összetartás jegyében ünnepelnek a barcsi romák

Október elsején, pénteken az Összetartozás napja alkalmából a Drávamenti Romákért Egyesület és Barcs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata egész napos programmal várja a Közösségi Ház melletti téren a város és a környék lakosságát.

A délelőtti programok folyamán egy kerekasztalbeszélgetést tartanak a Nemzetiségi Önkormányzatok és a Civil szervezetek részvételével, majd délután egy órakor, kezdetét veszi a hivatalos megnyitó, ahol beszédet mond Szalai Csilla, Barcs Város alpolgármestere és Tatai Ferenc, Barcs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke. A nap folyamán a rendezvényre látogatók egészségügyi szűréseken vehetnek részt, a gyerekek számára pedig ügyességi vetélkedőket és arcfestést szerveznek, de lesz légvár és lufihajtogatás is. A délutáni programok palettáján különböző kulturális események szerepelnek, fellépnek a Bélavári Tűzmadarak, a Babócsai Lángoló Rózsák, a Barcsi, a Taranyi, illetve a Nagybajomi Hagyományőrzők. A nap sztárvendége Nótár Mary és zenekara, akik 17 órától lépnek a színpadra, 8 órától pedig Vörös Ápri és zenekara gondoskodik a jó hangulatról.

foto:roma.mfa.gov.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. október 4.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!