Az esti programok voltak a legnépszerűbbek a barcsi majálison

A délelőtti nagy szél ellenére már az első zenés rendezvényre sok szülő érkezett a Játékok palotájához a barcsi Majálison.

Panni és a kutyusok gyermekkoncert mellett ugráló vár, játékvásár, arcfestés fogadta az első vendégeket, majd az előadás után jöttek a népi játékok, zsákban futással kötélhúzással, délután pedig a kézműves foglalkozások és a színpadi zenés produkciók. Az idei évben is a civil szervezetek biztosították a kézműves tevékenység alapjait, ezúttal is az anyák napi ajándékkészítés került a fókuszba. A főszervező Móricz Zsigmond Művelődési Központ igazgatója, Veszner Ádámné elmondta, hogy nagy szerencsénk volt az időjárással, mert a délelőtti erős szél délutánra csillapodott, a nap is kellemesen melegített, és az eső is elkerült bennünket. Ennek köszönhetően sokan látogattak ki a majálisra, különösen az esti programokra. Az élőzene és Cserpes Laura koncertje igazi színfoltja volt a rendezvénynek, a Tesók pedig tömegeket csalt ki a nap zárásához.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Bauer Vendel

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!