Az esővízzel csökkenthető a vízszámla – Energiáról tanácskoztak a szakemberek Barcson

Nem csak a villany- és a gázszámla, hanem a vízdíj is jelentősen csökkenthető – hangzott el azon a rendezvénysorozaton, amelyet Barcson szervezett a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.

A családi házak tetejére hulló csapadék ugyanis némi tisztítás után mosásra, WC-öblítésre és más nem élelmezési célra tökéletesen alkalmas. Erre is mutatott be módszereket előadásában Wagner Ernő, a Somogy Megyei Mérnöki Kamara elnöke. A sorozatban három helyszínen három korosztályhoz szóltak a szakemberek. A Széchényi közi Tagóvodában játékos formában beszéltek az energiáról a gyerekeknek, a Széchényi Ferenc Gimnáziumban pedig az atomenergiában rejlő lehetőségeket járták körbe. Minden helyszínen totóval is várták az érdeklődőket. A Városházán tartott előadások során a SKIK elnöke, Varga József a somogyi vállalkozások által elérhető pályázatok kapcsán elmondta: egyre többen látják az energia megtakarítás lehetőségeit és szívesen pályáznak a cégek.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!