Az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetésére hívja fel a figyelmet a NAV

Az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése sokakat érint, fontos tisztázni, az azt érintő szabályokat és kötelezettségeket.

Püspök-Poszovácz Gabriella, a Nemzeti Adó és Vámhivatal Somogy Megyei Osztályának munkatársa szerkesztőségünknek elmondta, főszabály szerint, ha valaki július 1-je után nem rendelkezik biztosítási jogviszonnyal, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatszolgáltatása alapján a NAV az adószámlán automatikusan előírja, így tehát nem lehet önként bejelentkezni. A tájékoztatást és a befizetéshez szükséges csekket a NAV postázza az adófizető részére. Fontos tudni, hogy munkaviszony esetén, ha a munkaviszony legalább 45 napig fennállt, akkor a megszűnést követő 45. napig biztosított az adózó, ha kevesebb ideig, akkor arányosan addig, álláskeresési járadékra való jogosultságot követő 45 napig kap a biztosított. Ha valaki nem fizet hat hónapon keresztül, 48 ezer forint tartozást halmoz fel, akkor átmenetileg érvénytelenítik a taj számát, és így nem tud térítésmentesen igénybe venni egészségügyi ellátást, pl. kezelést, nem tudja támogatással kiváltani a gyógyszerét, csupán teljes áron.

fotó:azenpenzem.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!