Az általános iskolák készülnek a ballagásra Barcson

Szinte az összes kisdiák visszatért az általános iskolákba, az elmúlt héten alig 10 % körüli volt a hiányzók száma. Horváth Edit, az Arany János Általános Iskola igazgatónője szerkesztőségünknek elmondta, a május 10-ei héten szinte az összes felsős kisgyerek visszatért az iskolapadba és velük együtt az eddig otthon maradt alsós testvéreik is.

Az intézményvezető hozzátette: sok szülő már csak a nyári táborok szervezése miatt is visszaengedi gyermekét az intézmény falai közé, a nyári programokra sok az érdeklődő. A jelenleg hatályos kormányrendelet szerint május 28-a után már lehetőség adódik bizonyos rendezvények megrendezésére a járványügyi szabályozások betartása mellett, így egy szabadtéri ballagás megszervezésére is lehetőség nyílik. A Deák Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában is jelentősen csökkent az otthonmaradó kisdiákok száma, a felsős testvérek visszatérésével sok alsó tagozatos kisgyermek is megkezdte a héten a jelenléti oktatást. Benczéné Németh Bernadett, az intézmény vezetője szerkesztőségünknek elmondta, nagyon bíznak benne, hogy a kormány jelen rendelkezése értelmében júniusban megtarthatják a ballagást, már szülői jelenléttel, szabadtéren.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!