Arany minősítésű borokkal koccintottak Húsvétkor a térség több településén

Arany minősítésű borok kerültek a húsvéti asztalra a kistérség több településén is. A bolhói bormustrát és minősítést április 13-án tartották.
 

Az idei évben 18. alkalommal rendezték meg a vörös és fehérborok versenyét Bolhón. Horváth Csaba polgármester elmondta, hogy ezúttal 48 minta érkezett Babócsa, Barcs, Bolhó és Vízvár településekről. Az induló helyi gazdák szinte már egy állandó résztvevői csapatot alkotnak, csak néhány marad el, de érkezik egy-egy új termelő is évről-évre. Ezúttal is hangos bírálat zajlott. Vagyis a jelenlévők mind együtt kóstoltak a zsűrivel, és mindenki hallotta a bírák véleményét. Ez az elmúlt években is így történt, és így pontosan tudták miről van szó, és sokat tanultak belőle. Ennek köszönhető, hogy egyre jobb borokat készítenek a termelők.
A nap egyébként közös reggelivel indult és délután, a 48 ital végig kóstolása és bírálása után, a közös ebédet követő eredményhirdetés ér véget. Mint megtudtuk, a versenyző 2018-as borok közel fele arany minősítést kapott. A legjobb fehérbornak járó címet a babócsai Szabó János, a legjobb vörösért járót, a bolhói Horváth Ádám bora érdemelte ki.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. november 11.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!