Anyák napi papi köszöntő Barcson

Fotó: Bunyevácz Tiborné

Jó pásztor vasárnapján ezúttal az anyákat is köszöntötték világszerte. Idén pont egy napra esett a két egyházi ünnep, így az anyai és a papi hivatásért is imádkoztak.
 

Sass Rudolf, a barcsi plébános a karantén idején is felkereste a környező templomokat, volt már Szulokban, Drávaszentesen, lesz Kálmáncsán is, most az elmúlt hétvégén pedig Barcson misézett. Ez alkalommal a HÍD TV stábja is jelen lehetett a szertartáson, melyet élőben a közösségi portálon, majd felvételről a Híd Televízió csatornáján követhettek figyelemmel a hívek.
Az atya a mise elején emlékezett meg az anyákról. Mint fogalmazott, talán még a férfiak is sejtik, hogy akiket megáldott az Úr az anyaság felelősségével, azoknak ezt komolyan kell venniük. Az anya nagyon fontos szerepet játszik gyermeke életében. Az anyaság nem kellemetlen napszámosság, hanem hivatás, ahogy egy anya a várandósság idején szíve alatt hordja gyermekét vagy, ahogy csecsemőként táplálja és gondját viseli éppen úgy az anyák szerepe később is akár kamasz tizenéves vagy felnőttkorban is nagyon fontos gyermekeik életében. Az anyaszerepnek változnia, fejlődnie kell, de az anyai szeretetnek, gondviselésnek és bátorításnak, sohasem szabad megszűnnie. Ezt a szeretetet köszönte meg anyák napján Sass Rudolf.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 26.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!