Angol tábor általános iskolásoknak a gimnáziumban

Napközis jelleggel nyelvi tábort szervez a Széchényi Ferenc Gimnázium, külsősöknek. Így a jövő héten általános iskolások érkeznek az intézménybe. Csokor Réka igazgatónő elmondta, hogy főleg barcsi diákok jelentkeztek az angol tábor felhívására, de érkeznek Somogyszobról és Szigetvárról is.

5-6. osztályosok népesítik be a barcsi gimnáziumot egy hétre. Kiscsoportos angol foglalkozások lesznek, illetve azok is, mert csak a délelőttök szólnak majd munkáról, a délután már a pihenésé. Strand, sport, kreatív foglalkozás, boldogságóra szerepel a kínálatban, persze amit és ahol lehet, angolul beszélnek végig. Ebben Gyuri Georgina, angol-történelem szakos egyetemista, óraadó lesz a koordinátor, aki egyben a tábor főszervezője is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!