37 millió forintra még pályázhatnak a barcsi szervezetek

Február 15-ig pályázhatnak kisebb fejlesztésekre és nagyobb rendezvényekre is a barcsi egyesületek, civil szervezetek és a nonprofit szektor szereplői. A vissza nem térítendő támogatásból 2018 óta ítélhet meg forrást egy helyi nyertes pályázatnak köszönhetően a barcsi Helyi Akciócsoport.

A cél a közösségek erősítése a településen. E forrásból a kultúrház, a Barcsi Városi Fúvószenekar és Mazsorett Egyesület is szervezhetett már programokat a barcsiaknak, így a tavalyi Fúvószenekari Találkozó is pályázati támogatással valósulhatott meg. A majd 300 millió forintos keretből még 37 millióra hirdettek meg kiírást, amelyre várják a kérelmeket – mondta a munkaszervezet vezetője, Árvai Erika. Idén az eddig elbírált pályázatok sorában a Drávamenti Halászléfőző Fesztivál biztosan támogatást nyert korábban, de a drávai szabadstrandon is több rendezvényt és közösségi fejlesztést is megvalósítanak. A pályázatokhoz kapcsolódó kiírást és a feltételeket a barcs.hu oldalon is közzétették. Árvai Erika hangsúlyozta: a döntés helyben zajlik, ez a forrás Barcson költhető el. A programokat a nyertes pályázók két éven belül valósítják meg. Támogatnak sportszervezeti táborokat, közösségi sportrendezvényeket is, így a terembajnokságok szervezésére is jutott forrás.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!