34 diákot támogat Barcs a Bursa Hungarica ösztöndíjjal

forrás:perbal.hu

A szakbizottság nem ülésezik, de az előzetesen megadott és évek óta érvényben lévő szempontok alapján döntés született a barcsi egyetemre és főiskolára járó diákok támogatásáról. Idén 31 már a felsőoktatásban tanuló diák kaphat segítséget a Bursa Hungarica pályázaton keresztül.

A rendszer célja, hogy önkormányzati és állami támogatással, havi rendszerességgel segítsék a rászoruló, nappali rendszerben tanuló hallgatókat. A pályázaton 3 olyan diákot is támogattak, aki még nem fejezte be középiskolai tanulmányait, de felvételezni szeretne. Sikeres felvétel esetén ők az első érvényes szemesztertől kezdve kaphatják majd a juttatást. Többen pályázta, mint tavaly – derül ki a statisztákából. 2019-ben ugyanis 24 diák nyújtott be kérelmet, míg 2007-ben még közel százan pályáztak a havi rendszerességgel érkező támogatásra. Az idei évben a keretösszeg 1,5 millió forint Barcs részéről, ezt duplázza meg a kormány támogatása, amely szintén ekkora összeg.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 12.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!