25 éves kántori évforduló

25 éves szolgálata alkalmából köszöntötte a barcsi katolikus közösség kántorukat a hétvégén. Rapkai Gábor a negyed századból 23-t töltött a barcsi katolikus templomban.
 

„Aki énekel, az kétszeresen imádkozik” – fogalmazott Augustinus. A kántor esetében ez háromszorosan is igaz. Rapkai Gábor úgy fogalmazott kérdésünkre, hogy ez számára hivatás, öröm, és hitvallás, valamint közösségi szolgálat és hálaadás is egyben.
A hálaadó mise elején, Sass Rudolf plébános beszélt arról, mekkora lekötöttség ez a szolgálat, hisz minden nap, minden hétvégén, minden ünnepen, naponta többször is rendelkezésre kell állni.
Kecelei Károly atya a prédikáció keretében mondta el, hogy gyerek kora óta figyelemmel kísérte Gábor útját, melyet ő maga is igyekezett egyengetni. S, miután elsőként nála szolgált kántorként Rapkai Gábor, a hangszerhasználatát és ének tudását is csiszolgatta.
A közösség is háláját fejezte ki. Vucseta Balázs, mint világi elnök köszönte meg a kántor munkáját és ajándékot nyújtott át a baráti családok és a Mustármag Zenekar adományaként. Ezen kívül az ima csoportok is köszöntötték Rapkai Gábort, aki hamarosan rádiónk vendégeként mesél az elmúlt 25 évről.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!