228 diák a mezei futóversenyen

A jó idő beköszöntével újra felhúzták a futócipőt a gyerekek, a tavaszi szezon első Mezei Futóversenyét szervezték a barcsi Szabadidőközpontban. Horváth Gábor sportreferens szerkesztőségünknek elmondta: nyolc iskola 228 tanulója vett rész a versenyen, már hagyománnyá vált, hogy a Diákolimpia mellett ezt az évjáratonkénti versenyt is megrendezik és az első hat versenyzőt éremdíjazásban részesítik.

A sportreferens hozzátette: a Mezezi Futó verseny egyik célja, hogy versenyalkalmat biztosítson az alap és középfokú intézmények tanulói számára és hogy megszerettesse az atlétikát a gyermekek körében. Horváth Gábor azt is elmondta: a sport szeretetét nem lehet elég időben elkezdeni, és a futás az egyik legelső mozgásforma, melyet a kicsik megismernek, kergetőzés formájában. Így kell biztosítani tehát lehetőséget arra, hogy a gyerekek minél többször megmérettessék magukat, és vegyenek részt ilyen futóversenyek is.

2015- 5 fő

1.Vidák Blanka (Deák)

2.Terényi Alíz (Deák)

3.Butor Lili(Deák)

4. Daru Olivia (Deák)

5. Artner Flóra(Deák)

2015-6 fő

1.Bognár Bence (Deák)

2.Kalmár Kevin (Deák)

3.Szőke Olivér(Deák)

4.Losteiner Péter(Arany)

5.Stróbel Márkó (Arany)

6.Szabó Roland (Arany)

2014- 23 fő

1.Graf Éva (Deák)

2. Kánya Gréta (Lakócsa)

3. Gyarmati Regina (Deák)

4. Oláh Besztercei Molli (Arany)

5. Bellai Korina (Arany)

6. Sebestyén Sára (Arany)

2014-23 fő

1. Varga Nimród (Deák)

2. Pozsonyi Boldizsár (Deák)

3 .Krisztián János (Deák)

4. Oblián Gergő (Arany)

5.Cziráki László (Deák)

6. Pressing Flórián (Arany)

2013- 26 fő

1.Vidák Natasa (Deák)

2.Nothesz Zorka (Deák)

3. Szarka Hanga (Deák)

4. Jámbor Júlia (Deák)

5. Molnár Hanna (Deák)

6. Csernai Csenge (Deák)

2013- 24 fő

1. Fodor Borisz (Deák)

2.Graf Emanuel (Deák)

3. Poszovácz Zoltán (Lakócsa)

4. Keszthelyi Hajba Koppány (Deák)

5. Kővári Botond (Deák)

6. Huber Dominik (Deák)

2012-11 fő

1.Győrfi Jázmin (Arany)

2.Horváth Bibiána (Deák)

3.Varga Hunor (Deák)

4. Lantos Lelle (Deák)

5. Sebestyén Csenge (Deák)

6. Bogdán Melissza (Lakócsa)

2012-19 fő

1. Halász Máté (Deák)

2. Svéger Olivér (Deák)

3. Orsós Erik (Arany)

4. Fürdős János (Deák)

5. Győri Ábel (Deák)

6. Babos Botond (Arany)

2011-11 fő

1. Jámbor Kata (Deák)

2.Lempel Zsófia (Deák)

3. Oláh Besztercei Milla (Arany)

4. Mezei Dóra (Lakócsa)

5. Orsós Anna (Arany)

6. Mészáros Krisztina (Lakócsa)

2011-8 fő

1. Tiszai Ármin (Homokszentgyörgy)

2. Boros Kristóf (Deák)

3. Pál Dániel Tibor (Lakócsa)

4. László Attila (Deák)

5.Pingiczer Tamás Noel (Deák)

6. Angyal Nándor Deák)

2010- 11 fő

1. Keszthelyi Bolda (Deák)

2. Orsós Réka (Homokszentgyörgy)

3. Kálmán Réka (Csokonyavisonta)

4. Csór Liliána (Deák)

5. Balog Kiara (Szivárvány)

6. Bóka Lilla (Arany)

2010-8 fő

1. Gál Ferenc (Deák)

2. Vilics Lóránd (Csokonyavisonta)

3. Bogdán Alex (Lakócsa)

4. Babics János (Deák)

5. Gömöri Henrik (Csokonyavisonta)

6. Pinterics Márk (Deák)

2009-3 fő

1.Kovács Kitti (Homokszentgyörgy)

2. Kapronczai Fanni (Deák)

3. Otártics Médi (Deák)

2009-9 fő

1. Jámbor Márton (Deák)

2. Adam Yahya Benguitoun (Deák)

3. Horváth Áron (Lakócsa)

4. Graf Dániel (Deák)

5. Galló Nikolausz (Deák)

6. Herczeg Milán Alex (Csokonyavisonta)

2008-3 fő

1. Gyurókovics Anna (Deák)

2. Nagy Natalia (Csokonyavisonta)

3. László Vanessza (Szivárvány)

2008-6 fő

1. Szücs Olivér (Arany)

2. Szabó Zalán (Deák)

3. Kálmán László (Deák)

4. Réti Miklós (Lakócsa)

5. G.Tóth Ádám (Arany)

6. Oláh Tibor (Szivárvány)

2007-8 fő

1.Orsós Kristóf (Homokszentgyörgy)

2. Bogdán Kristóf (Deák)

3. Kálmán Martin (Szivárvány)

4. Nagy Patrik (Szivárvány)

5. Kovács Lóránt (Csokonyavisonta)

6. Rózsás Viktor (Csokonyavisonta)

2006- 3 fő

1. Móricz Vanessza (Szivárvány)

2. Balogh Karolina (Ipari)

3. Göjtönár Valentina (Szivárvány)

2006-6 fő

1. Balogh Balázs (Deák)

2. Bicskei István (Szivárvány)

3. Nikolics Rafael (Szivárvány)

4. Orsós István (Ipari)

5. Pénzár Richárd (Ipari)

6. Horváth Máté (Ipari)

2005- 1. Kovács Edina (Ipari)

2005-5 fő

1.László Márió (Szivárvány)

2. Balatoni Rajmund (Ipari)

3. Berkics Botond (Csokonyavisonta)

4. Dávid Krisztián (Ipari)

5. Vas Barnabás (Ipari)

2004- 1. Orsós Evelin (Ipari)

2004-3 fő

1.Landesz Máté (Széczhényi Gimi)

2. Csáki Martin (Ipari)

3. Kelemen Bence (Szivárvány)

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!