13 dolgozó és 32 lakó tesztje pozitív a barcsi idősotthonban, egy 93 éves gondozott elhunyt

Negyven dolgozó tesztje lett negatív és 13 dolgozó koronavírus tesztje lett pozitív a Barcsi Szociális Központban a hétfő reggeli kimutatások szerint, több eredményre várnak még – mondta el a Barcsi Krónikában Koós Csaba polgármester. Egy 93 esztendős bentlakó beteg az éjszaka folyamán elhunyt, más krónikus betegséges is volt, de az ő tesztje is pozitív volt – számolt be a városvezető. 

A gondozottak esetében a felső szinten 32 fő tesztje pozitív, négy negatív és öt tesztet kell megismételni. Jelentős tünetet senki nem mutat. A tesztelés folyamatos – hangsúlyozta a polgármester, aki rámutatott: az ÁNTSZ megyei központja rendeli el a tesztelést, a mintákat a bent lévők veszik le és a város juttatja el a pécsi laboratóriumba. Abba nincs az önkormányzatnak beleszólási lehetősége, hogy kit, hányszor és miként tesztelnek. Senkit nem kellett arra megkérni, hogy költözzön be az otthonba, önkéntesen bőrönddel jelentkeztek munkára a dolgozók, ezért nagy köszönet jár – mondta Koós Csaba, aki elmondta: a fertőződött dolgozók nem tartózkodhatnak bent az intézményben. Az ebédlőt alakították át pihenővé, és átszervezték a belső működést. Az Idősek Klubja, azaz a nappali ellátás nem fogad klubtagokat ezen a héten. „A fertőzés a felső részen van” – mondta a polgármester, tehát a bentlakók egy részét érinti a főépület felső szintjén. Az apartmanházak, az intézmény más egységei nem érintettek. A lakókat és a dolgozókat is elkülönítették, ennek szabályait többször is vizsgálták az intézményben. A fenntartó önkormányzat külön mosodai szolgáltatást használ, az ehhez szükséges eszközöket már üzembe helyezték az elmúlt héten. Sem a szennyes, sem a hulladék a többi lakóéval nem keveredik. Az önkormányzat saját költségvetéséből vásárolt több száz speciális ruhát, fertőtlenítőszereket, külön szemeteseket és tartályokat.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!